#Szél Bernadett







TASZ: Nem adott igazat a köztévénél bántalmazott képviselőknek a bíróság, mert nem verték meg őket „eléggé”
 

TASZ: Nem adott igazat a köztévénél bántalmazott képviselőknek a bíróság, mert nem verték meg őket „eléggé”

Az MTVA székházából tavaly decemberben erőszakkal eltávolított képviselők, Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Varju László a Társaság a Szabadságjogokért segítségével pótmagánvád-indítványt nyújtottak be a bírósághoz az őket akadályozó és bántalmazó biztonsági őrök ellen, amit első fokon a bíróság elutasított. Az indítvány benyújtására azért volt szükség, mert mind a Központi Nyomozó Főügyészség, mind a Legfőbb Ügyészség elutasította a korábbi feljelentéseket. A TASZ szerint „nagy jogi bravúrral”.

hvg.hu hvg.hu







Nem sérti az Alaptörvényt egyes paksi iratok eltitkolása
 

Nem sérti az Alaptörvényt egyes paksi iratok eltitkolása

Négy év után utasította el az Alkotmánybíróság Szél Bernadett független képviselő – 2015-ben még az LMP társelnöke – panaszát: nem sértette meg az Alaptörvényt a bíróság, amikor elfogadta, hogy a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos ütemterveket („term sheet”-eket) a cég nem adta ki a képviselőnőnek.